“Eltűnsz mint a büdös…” – így jelezte 20 évvel ezelőtt a fizika tanárom, hogy menjek a helyemre, vége a nemzetközi, azaz bocs, táblánál való szereplésemnek… Kultur’ mondatnak nem mondanám, de valahogy “másnaposan” ez jutott eszembe a Fradi nemzetközi szereplése kapcsán…
Szégyenkeztünk tegnap.
Tavaly még megettük, hogy a “Zselé” ellen mentális okok, és a “rutintalanság” okozta a kiesést dumát, de ez idén már gyenge poén lenne! Ennél remélem, jobbat találnak ki.
Idén mi volt drága barátaim? Jah, idén is szégyenkeztünk. Kiestünk egy olyan csapat ellen, aki úgy esett be a BL selejtezőbe, mint Pista’bá a miskolci kocsmába…
Tegnap meghaltunk a lelátón. Kiestünk, oké, ramaty érzés, de így? Ezek ellen? Ilyen mutatott teljesítménnyel? Milyen a szurkoló, milyen az ember, akarja, KÖVETELI A FELELŐSÖKET és az okokat!
Megírom, röviden, tömören, miben látom az okokat. Azon okokat, amit a lelátóról, fotelből ülve látni lehet, látni vélhetek, és döntse el mindenki, ez-e az igazság!
BUKÁS OKA 1: Idei átigazolások
Gyengültünk. Miért? Lamah és Nagy Ádám elment, jött Djuricin, Hüsing és Lovrencsics.
Dilavernek 1 db cseréje sincsen… röhejes! 2 db járni képes belső védőnk van… röhejes! Pintér Ádám a védekező középpályás, aki lassabb annál a Nagy Ádinál, aki lassabb Somáliánál, akit Nagy váltott tavaly. E mellett Pintér közel sem labdabiztos, inkább bizonytalan, és tőle az alibipasszok mellett semmi megindulásra nem lehet számítani.
Ennyit a távozókról. De érkeztem mennyei új igazolások. Méghozzá a tél beálltával érkezett Florian Trinks, szépen fésült német, akinek hányattatott sorsát akarjuk rendbe hozatni… Gondolom a gyorsan jött siker kissé felfújta az egóját. Magyarországon főnix madárként újraéled és szárnyalni fog. Fél szezonon keresztül láthattuk az alibizést, a nulla teljesítményt. Se passzolni, se cselezni, becsúszni szerelni nem volt hajlandó. Kín szenvedés, amit produkált, és erre a nyár sem volt elég, hogy belejöjjön. Nézhetjük idén is a töketlenkedését.
Marco Djuricin eddig egy botrány. Nulla. Orosz Pali mondta, hogy az UEFA sorsoláson csodálkoztak, hogy nálunk van… Jah, csodálták, hogy van olyan marha, aki leigazolja?
Böde Danitól remélem elnézést kért a dzselé király! Se futni, hajtani, labdát átvenni nem tudott, szinte egy jó átadása nem vol… Össze-vissza bóklászott a támadó harmadban, az sajnos nekünk volt zavaró, és nem az Albánoknak. Egy újabb kiebrudalt pökhendi majom, aki itt akar újra építkezni… Igen, majd lő 6-7 gólt, jól seggre ülünk, hogy micsoda teljesítmény. Méltatlan az eddigi teljesítménye a Ferencvároshoz.
Hüsing öngól ide vagy oda, jónak tűnik. Jól mozog, rengeteget szerel, és még támadni is fel-fel ért középső védőként.
Lovrencsics a nyár igazolása, bár Lamah pótlása egyenlőre nem sikerül neki. Lamah gyorsabb, kapura veszélyesebb játékos volt, hogy vajon mennyit kért a hosszabbításkor, nem tudni, de ezen a poszton is gyengültünk. De mindenképpen írjuk le, mindent kiadott magából, csúszott-mászott a sikerért, sokat tett hozzá a játékhoz.
Így kellett volna igazolnunk, hogy elérjük legalább az albánok szintjét. Ezt nem írnám le újra.
BUKÁS OKA 2: Alkalmatlan keret
Busai-Varga ittasan hőbörgése alapozás előtt nem jelentette az azonnal kirúgásukat. Oké, biztos, hogy nehéz ilyenkor igazolni. Tiszta sor. De a nyáron is itt tartani, majd látni, hogy Varga foci címét mit meg nem enged magának? Ez forma? Ez a játékos akar bármit is elérni? Piálgass kishaver inkább a cimboráddal, és el lehet köszönni szépen!
Dilaver sok esetben talány. Mint akinek nincs kedve focizni. Biztos maradni akar ez a csóka itt nálunk? Senki nincs a cserepadon, aki beugorhatna néha-napján játszani. Hozzunk fel akkor valakit az öregfiúkból, vagy az U12-ből, de ezt megélni, BL főtábla felé kacsingatva…
Pintér-Gyömbér gyengék, szerintem nem Fradi szint, Gyömbér jó középcsapat az NB1-ben.
Radóval pedig valami nem stimmel. Vagy a Doll nem szereti, vagy a Bandiból fogyott ki a kakaó. Talány. Reméljük, hogy nem Halmosi káros szenvedélyére szokott rá a nagyvárosban, mert ha elhiszi, hogy eddig elért valamit, akkor jujj, de nagyon téved.
Nagy Dominik szintén harmatos. Vannak jó megmozdulásai, tegnap jól védekezett, de ez egy irányító középpályástól, 21 évesen nulla.
BUKÁS OKA 3: Doll-faktor
A mester felelősségét is ki kell emelnem. Az igazolásoknál, a csapat összeállításánál szerintem hibázott.
Ilyen igazolások után jó lett volna, ha nem kertel, kijelenti, hogy gyengültünk, és alkalmatlan a keret. Ez az igazság, ettől nem lesz rosszabb vagy jobb a csapat. Nem kell reménykedni, csoda lenne még meccset is nyerni!
Megoldás? Továbbra is tartom, itt csak akkor lesz előremozdulás, ha a szakmai stábnak van esélye száműzni alkohol mámorban úszó játékosait annak tükrében is, hogy a bajnokság ne kerüljön veszélybe.
BUKÁS OKA 4: Jóllakott játékosok
Szerintem lenéztük az albánokat. EB után, már a Salzburga “hangolva”, 20 ponttal megnyert bajnoksággal a hátunk mögött derogált csúszni-mászni. Egy albán csapat nem több egy Békéscsaba elleni NB1-es ellenfélnél, és lám, elbuktunk.
NB1 bajnokesélyesei? Kevesebb eséllyel indulunk, mint tavaly.
Gyengültünk. A BL-kudarc biztos megviseli a játékosokat. A nézők el fognak fordulni a hatalmas bukás miatt. Az ellenfelek nem ragadnak be annyira, mint tavaly.