Nem vitás, nehezen viseltük a második pofont a gyengébb bosnyák csapat ellen. Élőben végigszurkolt mérkőzésen az ember képes elfogulatlanul ítélni. Most meg tudjátok nézni, mi is történt pontosan Boszniában. Sajnálatos módon oda-vissza kikaptunk, így kizúgtunk az Európa Ligából.
A ZL-ben úgy döntöttünk, ha már hazai pályán vereséget szenvedtünk, mindenképpen kilátogatunk a bosnyákokhoz, és ott próbáljuk meg kiszurkolni a továbbjutást. A Groupama Arénában nem voltak jobbak a vendég kék-fehérek, így arra számítottunk, hogy a nagyobb játéktudás mellé társul a rutin, és továbblépünk a gyengébb FK Željezničar ellen. Nem így történt. Oda-vissza gólt nem szerezve kaptunk ki, így egyenes út vezetett a kieséshez. A két mérkőzés alatt volt bosnyák fanatizmus, Fradi ultrák árulása, és bosnyák rendőri szigor. De kezdjük az elejénél.
Kiutazás
Érvényes jeggyel lehetett “csak” meccsre menni!
Személyautóval veselkedtünk neki, mivel így olcsóbban jöttünk ki, mint a Ferencváros által szervezett busszal, ami 25 ezer forint lett volna fejenként. Előtte egyeztettünk a buszt szervezőkkel, hátha lehet ezt lejjebb tornászni, de a válasz nemleges volt. Nagyon korrekt levelezést folytattunk, ahol jelezték, hogy minden hivatalos papír beszerzésével ennyire jön ki a költség, amivel a Fradi nem kíván nyerészkedni. Ezt elfogadtuk, és jó utat kívántunk azok számára, akik ezt a módját választják a kiutazásnak.
A mérkőzés napján reggel indultunk, bízva abban, hogy még lesz lehetőség megnézni a bosnyákok fővárosát Szarajevót. Ezt durván benéztük főleg, hogy a tényleges úthoz csak plusz egy órát számoltunk, amit túl is léptünk. Mérkőzés kezdete előtt 2 órával érkeztünk meg a főváros határához, amikor is az autópályáról lejövet két bosnyák közeg leintett minket és kérdezték, a mérkőzésre jöttünk-e. Mi rá is vágtuk, hogy igen, így jelezték, hogy legyünk türelmesek és várjunk. Sajnos semmilyen nyelven nem kommunikáltak a saját kacifántos nyelvüket leszámítva. Ez nagyban nehezítette a kommunikációt, mivel nem tudtuk, meddig kell ott dekkolni az autópálya mellett. Közben az elhaladók folyamatosan kék-fehér sálakat lengetve jelezték, hogy várnak minket a stadionban.
Így festett a Stadion a meccs kezdete után
Ahogy várakoztunk, gyűltek a Fradisták szép számmal. A bosnyák rendőrök megállítottak minden magyar autót, és felírták a neveket, rendszámot. A nagy részük idősebb, kirándulni, nyaralni érkező magyar volt, így őket tovább engedték. Korrektek voltak a rendőrök, és hibátlan Activity tudásunkat bevetve kiderítettük, hogy majd közösen megyünk a vendég szektorba.
Ekkor jött a pofon egy kisbusznyi Fradistának, akik nem a nekünk fenntartott vendég szektorba vették a jegyüket, hanem előre megszervezve a hazai szektorba. Megy még a Kubatov-ellenes tiltakozás, annak ellenére, hogy a Club hivatalos közleményben tájékoztatta a szurkolókat, ne veselkedjenek neki érvényes vendégszektorba szóló jegyek nélkül, mert nem fognak bejutni a stadionba. A közlemény feltételes módban íródott, de ennek ellenére pénzt, időt, szabadságot nem sajnálva megkockáztatták az utat.
Nem a küzdelem donimált
Stadionfoglaló és szurkolás
Mérkőzés előtt 20 perccel indultunk el a város határából. Ez nagy probéma, mivel necces volt, hogy odaérünk-e a mérkőzés kezdetére. Ekkor már kiütközött a balkáni életérzés. Ezt máshol, szerencsésebb történelmű országban nem engednék meg maguknak, hogy érvényes jeggyel érkező szurkolók csak beessenek a mérkőzésre. Megtörtént, ezt is megtapasztaltuk.
A gatyarohasztó melegben vizet osztott a Fradi Secu vezetője, Szőke Ferenc
Bekocsikáztunk a stadionig, ahol is egy hermetikusan elzárt övezetbe érkeztünk. Előtte még végig kocsikáztunk a hazai szurkolókon, akik rozsdás, ütött-kopott vas sütőalkalmatosságokon a koszban, mocsokban sütögettek. Elképesztő látvány volt, de azok, akik ott voltak mind-mind barátságosan szemléltek miket, ahogy begördültünk. A parkoló a stadion felett tornyosuló dombon volt. A stadionhoz lejutni egy bokrokkal tarkított csapáson lehetett. Igazi, hamisítatlan Balkán tárult elénk. A bosnyák rendőrök csak egy irányba, a vendég szektor felé engedtek minket. Nagy nehezen találtuk meg az üvegszilánkok, gaz, és mészdob mögött azt az utat, ami majd a szektorunkhoz vezet. Ezt megelőzte tehát egy igazi dzsumbuj séta. Kriminális. Megmutattuk a jegyünket, a szokásos motozás után mehettünk is be a stadionba. A Puskás Stadionnál egy fokkal lepusztultabb létesítmény fogadott minket. Málladozó betontömbök és rozsdás vasak mindenfelé.
Hajnal formán kívül
A stadionban a hazaiak nem telítették meg a lelátókat. Volt bőven jegy, nagyságrendileg úgy 4-5 ezer jegyet még eladhattak volna a telt ház eléréséig. De nincs mit szépíteni, így is óriási hangulatot teremtettek. Ilyen hangulatot eddig még egyetlen egy mérkőzésen sem tapasztaltunk. Azzal az egységgel, ahogy az összes szurkoló biztatta a csapatát, bámulatos volt.
A vendég szektorba így 60-70 fő között lehettünk. Voltak fiatalok és idősek egyaránt.
A mérkőzés a mi fölényünkkel kezdődött. A játékunk ennek ellenére nem volt meggyőző. A játékosok még annyira sem voltak képesek egy-egy elleni párharcokat nyerni, mint legutóbb hazai pályán. A játék tempója egyáltalán nem volt meg, és a kulcs helyzetek is elmaradtak. Nem volt egy olyan iram, olyan dinamika, ami azt akarta volna elhitetni aznap bárkivel, hogy itt a Fradi tovább akar jutni. Az, hogy a játékosok tovább szerettek-e volna jutni, afelől nincs kétség. Ezek a srácok meg akarták nyerni a meccset, de nem volt meg az a plusz, ami nélkül fabatkát sem ér a tudás. A mai napon egyáltalán senkiben nem volt meg a plusz. Támadgatunk, ami nem volt meglepő, mivel a hazaiak nem erőltették a labdabirtoklást és a támadásokat. Idegenben megvolt a vezetés, hova rohanni? Nem is tették. Az agresszív játék, a kegyetlen belemenések itt is megvoltak, amit véleményem szerint nagyon rosszul reagáltunk le mindkét mérkőzésen.
Meglátásom szerint a játékosok elhitték, hogy ütközés, és keménység nélkül is tovább fognak jutni,
egyszerűen csak a tudáskülönbség jogán. Hát itt a bosnyákok sajnálatos módon magasról tettek a tudáskülönbségre. Ők itt életüket, lelküket tették ki a pályára… Ha kitették volna… De nem tették. Nem volt itt nemzeti szív, vagy hősiesség. A bosnyák csapat semmi extrát nem csinált, egyszerűen egy semmitmondó játékkal, biztosnak mondott védekezéssel tartották a 0-0-ás eredményt.
Kevés volt a próbálkozás
Majd jött a fekete leves, és a hazaiak szerezték meg a vezetést egy védelmi elcsúszásból. 1-0 oda!
Könnyedén omlott össze az, ami előtte egyáltalán nem volt felépítve. Legalább is a pályán nem látszott. Majd következett egy-két olyan egyéni megingás, amitől már elszoktunk. Dibusz majdnem maga mögé emelte a labdát, és edzésen nem látott labdavesztéseket vétettünk. Jött az okoskodás, hogy 0-1 semmit nem változtat, mert 2 gólt kell rúgni. Ez áltatás. Már ott is az volt. Teljesen más az, ha valaki 0-1-es hazai vereség után megszerzi kint, boszniában a vezetést, majd beprésel még egy gólt, mint 1-0-ás idegenbeli vesztes állásból, ami összesítésben 2-0 az ellenfélnek találunk egy gólt. Akár össze is omolhattunk volna, de semmi nem történt. Játszotta mind a két csapat ugyan azt, amit előtte.
Doll érezte, hogy ez elment. Már a mérkőzés közben elég lemondóak voltak a gesztusai…
A második félidővel sem sokat változott a felállás. Doll próbált cserélni, de túl sokat nem változott a játék képe. A pár napja nálunk edző Radó beállítása inkább hatott kétségbeesett húzásnak, mint tervszerűnek. Mi baj lehet alapon. Elvégre Radó így megismeri a társakat, rosszabbul meg nem fog játszani, mint a többiek. Nem is tette. Egy-egy elleni párharcoknak egy részét még meg is nyerné, ami elmondható Sestákról is. Összességében a játék képe nem sokat változott. A csapatunk próbálkozott, de semmi nem lett belőle. Persze, elemezhetné az ember, mi lett volna ha Gera szabadrúgása beakad. Mi lett volna, ha találunk egy gólt, akkor másképpen alakul. A két meccs alapján a bosnyákoknak kellett továbblépniük. Ilyen a foci. Úgy rúgtak 3 gólt, hogy mi lőttünk legalább 3 kapufát, és kihagytunk 7 db 100%-os gólhelyzetet. A bosnyákok 4 helyzetszerűből lőttek 3-at, amivel mehetnek Belgiumba.
Szégyenkeztünk
Szomorú volt látni.
A mérkőzésen volt egy olyan történés, ami mellett nem akarunk elmenni szó nélkül. Miután a saját szurkolóink egy része nem a saját csapatának a szektorába megvett jegyekkel szelte át a fél világot, csodálkozva tapasztalhatta, hogy a hazai rendőrök nem engedik át őket a bosnyák szektorba. Azok közé a bosnyákok közé, akik miatt a mérkőzés lefújása után még majd 2 órát kellett a stadionban töltenünk a Fradi Secu embereivel közösen. Rácsokkal be voltunk zárva, és onnan se ki, se be.
Ilyen biztonsági körülmények között roppant meglepő, hogy nem engedték ez EL mérkőzésen a Fradistákat a hazai szektorba. Ennek ellenére jelen voltak, legalább is egy drapériával. Ekkor érezhettük magunkat elárulva. A bosnyák szurkolók egy
“Kubatov takarodj!”
molinót feszítettek ki a kapujuk mögé. Árulás. Ezzel a jelenséggel sajnos már találkozhattunk, igaz, nem a sport, és az erkölcs világában. Magyarországon, a Fradi háza táján belső viszály van, ami a beléptetés körül forog. Erre az a jó reakció, hogy külföldön is eláztatjuk magunkat, és rohanunk a bosnyákokhoz, hogy segítsenek haragudni? Vajon mikor fog az megtörténni, hogy az olaszok, vagy a románok hozzánk sietnek segítséget kérni? A katonai zsargonban ezt árulásnak tartják. Szégyen volt az, hogy hazánk problémáját külföldön, külföldiekkel akarják egyesek elvégeztetni.
Összegzés
A mérkőzésen esélyünk sem volt, oda-vissza kikaptunk, ami azt kell, hogy mondassa velünk, a Ferencváros megmérettetett, és gyengének találtatott. Több barátunk szerint ez tudatos volt. Vannak, akik azt feltételezik, hogy a bajnokság okán jobbnak látták a vezetők, ha minél hamarabb kiesünk, és a duplázás, de főképp a bajnoki cím felé vesszük az irányt. Vajon Thomas Doll kaphatott olyan utasítást, hogy a bajnokság érdekében legyen korai búcsú, és az NB1 legyen csak a fontos? Ezt a forgatókönyvet nem tartjuk valószínűnek. A csapatuk valószínűleg kiesett volna a Standard de Liège ellen, még ha tovább is jutunk a bosnyákokon.
Összességében jó volt kilátogatni a csapattal, látni, hogy mit tudunk produkálni egy ilyen közegben. A kirándulás, az érzés, hogy Európába megyünk a csapatunkért, a csapatunkkal, felbecsülhetetlen. Igaz, nem lett volna rossz, ha nem esünk ki…
Zöld Lelátó 