Somalia úgy került a Ferencvároshoz, hogy szinte semmit nem tudott a labdarúgásból. Elképesztő gyors volt, de azt a helyzetmennyiséget, amit Ő kihagyott, azt nehezen viseltük a lelátón. Azt viszont tisztán láthattuk, hogy soha nem adja fel! Küzdött, hajtott, amikor a pályára küldték.
Ricardo Moniz
8. távozó: Buzsáky Ákos nem tudott maradandót alkotni a Fradiban
Buzsáky Ákos, 20-szoros válogatott. Igazi profi játékos, aki a sérülésén nem tudott túllépni. A Ferencvárosba már így igazolt, a kérdés az volt , hogy sikerül-e rendbe tenni a térdét. Az eredmény sajnos lehangoló: 4 mérkőzés és semmi. Ez is még 2013-ban Ricardo Moniz idejében történt. Az ide igazolása kapcsán is érezhető volt, hogy bár rutint igazoltunk, elég nagy volt a kockázat. Az akkori orvosi vélemények szerint, bírnia kell a terhelést. Sajnos, ez nem igazolódott be, így nem tudta megmutatni, mire is lehetett volna képes, ha egészséges.
A Ferencváros stratégiai igazolásai
Jól körvonalazódott, hogy ez a stratégia része. Buzsáky Ákos volt az első, aki sokszoros válogatottként igazolt a Ferencvárosba. Őt követte Gera Zoltán, Hajnal Tamás, most a nyáron pedig Leandrot. Mind olyan játékosok, akik sokat tettek eddig a magyar labdarúgásért a saját szintjükön. Válogatottak, akiket külföldön is megbecsülnek. Buzsáky Ákos is az FC Porto játékosa volt, amikor Mourinho vezette alakulat nemzetközi kupát nyert. Nagyon közel volt ahhoz, hogy Európa szerte elismert játékos váljon belőle. Sérülései ellenére az angol bajnokságban is kifejezetten jól szerepelt.
Mentalitása példaértékű
Ahogy a Ferencvárosba jött, nyilatkozatából kitűnt, hogy nem levezetni tervezett nálunk. Végül 2013-09-13 – 2015-06-30 között mindösszesen 4 mérkőzésen lépett pályára. Moniz még csak-csak szerepeltette éles mérkőzésen is, de ezt követően makacs sérülései miatt nem kerülhetett még a cserepadra sem. Thomas Doll érkezését követően már nem találkozhattunk a nevével.
Befért volna
Magyar Kupa: Így meneteltünk a döntőig + Videók + Extra képek
Már 11 éve várjuk, hogy újra nívós sorozatban nyerjünk. Ligakupa mérkőzést nyertünk már az eddigi elnökség regnálása alatt, de az csak szépségtapaszocska volt. Doll érkezésével a Moniz-féle káoszból sikerült egy 3. helyezett csapatot összerakni. Már ekkor érződött, hogy összeszedettebb időszak következik a csapat életében. Monizt azért említem, mert bár Doll minőségi ugrás volt hozzá képest, a holland érkezésével kezdődött el az építkezés, és a szürkeségből való kilépés. Sokat támadták azért is a jelenlegi vezetést, hogy miért cserélte le Dollt, de a végén ez is jó döntésnek bizonyult.
A 2014/15-ös szezonra már úgy fordulhattunk, hogy bajnoki cím várományosok leszünk. De most ne a bajnokságról beszéljünk, hanem a Magyar Kupáról. Végig vesszük, hogy hogyan jutottunk el a Magyar Kupa döntőjébe!
Menetelés
Porzott a Diósgyőr is a Groupama Arénában – Jenner utoljára tért vissza! + VIDEÓK + KÉPEK
Két ellentétes utat bejáró csapat találkozott. Együttesünk a téli felkészülést követően teljesen összeállt és a hiányzó posztokra is jól igazoltunk. A csapategység kifogástalannak tűnik. Természetesen a szezon utolsó harmadában már fel-feltesszük a kérdést, hogy vajon kik maradnak a következő évadban? Jelenleg kijelenthetjük, a csapat gerincét adó mag biztosan nálunk játszik majd a 2015/16-os szezonban is.
Széteső DVTK
Az ellenfél soraiban pedig régen nem tapasztalt zűrzavar van. Hasonló a helyzet a Szombathelyi Haladás együttesénél is… A téli átigazolási szezon abszurditása, hogy a csapat szinte védelem nélkül maradt. Nemhogy védelem nélkül, de védekező játékosok híján maradt. A helyükre érkezők pedig vagy nagyon távol vannak az eredeti formájuktól (Koman), vagy nem illenek bele emberileg a közegbe (Jenner). Ennek (is) köszönhetően Diósgyőr szerezte tavasszal a legkevesebb pontot..
Ilyen vegyes képpel indultunk neki a rangadónak. A DVTK utolsó-utáni lehetőségként az UEFA Kupa indulásért, Nekünk pedig nem vitás, a dobogó második fokáért.