Első bajnoki forduló, ami a Fradistáknak már a 4. mérkőzést jelenti a mostani szezonban. Három győzelem és egy vereséggel készülhettünk lelkileg a nyugat-magyarországi összecsapásra. Most az idegenbeli mérkőzést nem élőben tekintettük meg. Nagyon sok pikantériája volt a mérkőzésnek, kezdve azzal, hogy Radó András hozzánk, míg Ugrai Roland a Szombathelyi Haladáshoz igazolt ugyan abban a tranzakcióban. A hazaiaknál első tétmérkőzését játssza Király Gábor a visszatérését követően.
Csapatunk az FK Željezničar ellen kapott ki utoljára hazai pályán. A bajnokságban legutóbb a Diósgyőr otthonában még 2014. október 4-én. Így nem volt kérdés, hogy mi vagyunk a fő esélyesek.
Lelátó
A Tv előtt állva úgy festett, szinte telt ház van a stadionban. A hazaiak 1-1 kanyart nem töltöttek meg, míg a vendég szektorunk kb. 55%-os telítettséget mutatott. A mérkőzés a szurkolás szempontjából jól kezdődött, mivel a sajátjainkat lehetett hallani. Ezt követően a hazaiak is felébredtek, és a létszámfölényüket kihasználva felhangzottak a saját rigmusaik. A mérkőzésen felváltva lehetett hallani a vendégszektort és a hazait, majd szépen átvettük az irányítást, és a tv-n keresztül úgy hangzott, hogy dinamikusabban szurkoltunk.
Pályára lépők
Dibusz – Dilaver, Nalepa, Gyömbér, Leandro – Somalia – Lamah, Gera, Hajnal (Busai, 68.), Varga R. (Radó, 60.) – Böde (Sesták, 60.)
Az összeállításból kiderült, hogy brutális bosnyákok által lerúgott két játékosunk közül Ramirez járt szerencsétlenebbül, mivel Őt még nevezni sem neveztük a meccsre, míg Lamah a kezdőben kapott helyet.
Mérkőzés
A mérkőzést mi kezdtük jobban. A mostani összeállítás sokkal inkább feküdt nekünk, azaz Gyömbér belső védő (!!) poszton, míg Leo bal szélen, és végre Somália a belső védekező középpályán szerepelt. Ez a fajta stabilitás kellett volna a második félidőben a bosnyákok ellen is. Az már látszott, hogy a Hajnal-Gera-Somália trió az eddigi legjobban működő gépezet mind védekezésben, mind támadásban. Elől nem volt meglepetés, mármint ami a játékot illeti. Lamah-Varga jól bontották meg a Hali védelmét, míg középen a két rutinos jól szervezte a játékot. A fölényünk meg volt, és jött is az első helyzet, amit tökéletesen használtuk ki: Gerától jött egy beadás, amit Lamah nagyszerű, kifordított bokával belsőzött a felső sarokba. Király Gabi csak mozizhatott. 0-1 ide!
Az első félidőben fölényünk volt, jól járattuk a labdát, és próbáltunk támadásokat vezeti, de ezek már nem voltak túlzottan combosak. A hazaiak semmi veszélyt nem jelentettek a kapunkra, ellenben látszott rajtuk, hogy valami alakul itt Szombathelyen. A tavalyi évben mutatott szedett-vedett játékukat felváltotta egy viszonylag stabil játék. Hogy ez mire lesz elég nem tudni. Az viszont nagyon érződött, hogy Ugrai Roland mindent megtett, sőt, még annál is többet. Mészöly a kezdőbe jelölte, amit maximálisan meghálált. Az Ő egyéni megmozdulásai, elmozgásaiban lehetett némi veszélyt felfedezni.
Az első félidőben küzdelem folyt, amibe közbecsúszott egy nagyon szerencsétlen mozdulat. Emir Dilaver és Halmosi Péter ugrottak fel. Amíg a hazaiak játékosa elfejelte a labdát, addig a bosnyák-osztrák játékosunk vállal ütközött a bal bekkel. Az eset vége egy járomcsont törlés lett, így Halmosit le kellett cserélni. Mihamarabbi felépülést kívánunk, ami várhatóan azt jelenti, hogy egy maszkkal lesz gazdagabb a Haladás játékosa. Ennek köszönhetően játékosunk akárhányszor labdához ért, óriási füttykoncert kezdődött el. Más érdemleges nem nagyon volt az első játékrészben.
A második felvonás szenvedős lett. A vezetés birtokában kissé statikusak lettünk. Hogy ez minek köszönhető, azt nem lehet tudni. A hazaiak dinamikusabban, kicsit frissebben mozogva vezetgették a támadásaikat, amik továbbra sem jelentettek veszélyt Dibusz kapujára. Számunkra sem hozott túl sokat a további 45 perc. Talán a 60. perc környékén éreztem úgy, hogy veszélyes lehet a Hali. Erre a következő 15 perc rám cáfolt. Több támadást vezettek, de stabilan álltunk a lábunkon. A visszahúzódással nem is lett volna gond, de a támadásba átváltások nem voltak elég határozottak. Ennek ellenére jó teljesítményt nyújtottunk, és nem kellett izgulnunk. Majd jött egy kettős csere, mivel Varga Roland egy irtózatos sprint után meghúzódott. Radó András élete első Fradi mérkőzésén mutatkozott be, míg Böde helyére érkezett a szlovák Sesták.
Mind a ketten jól szálltak be. Sesták nagyon sokat mozgott labda nélkül. Talán ebben jobb volt Daninál, aki szintén sokat dolgozott, de gólt, vagy nagy helyzetet nem nagyon tudott kialakítani. ZL vélemény az, hogy Sesták sokkal jobb igazolás, mint volt az előző évben Benjamin Lauth.
Radó András ügyesen lépett be a játékba, nagyon érződik, hogy jó barátságban van a labdával. Az Ő játéka más mint Varga-Lamah duóé. Technikásabb, jobban lát a pályán, ellenben úgy látjuk, mintha nem lenne annyira gyors, fizikálisan meg messze elmarad a másik két játékostól. Ebben azaz Ugrai is előrébb tart, akit pont a Radó-féle átigazolásként még eladtunk a Haladásnak. Radó 21 éves, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező 1-2 év alatt kell elérnie azt a szintet, amikor már kihagyhatatlannak kell lennie mind a Ferencvárosból, mind a válogatottból. A tehetsége, tudása megvan hozzá, ami biztosan kell, hogy a tudását át tudja adni a pályán a Ferencváros szerelésében is. Ez már nem a Haladás, ahol elég csak jól játszani olyan csapatban, ahol sokkal visszafogottabb képességekkel rendelkező játékosok szerepelnek.
M4 kapitulált
Majd jött a Pride-os szivárvány. Elment az adás, ami nem tett jót a hangulatnak. A maradék 15 percről csak az internetről értesültünk. Volt talán egy-két helyzete még a hazaiaknak, de a hosszabbításban egy Lamah lövést követően Stanislav Sesták, az új szerzemény szerezte meg a második gólunkat, így a biztos 3 pontot. 0-2 nekünk!
Ugrai Radó kontra a szurkolókkal
Az, hogy Ugrait hogyan fogadták a mieink a lelátón, nem tudjuk. Nem volt erre utaló negatívum. Roland is szimpatikusan küzdött-hajtott a jelenlegi csapatáért, amit egy Fradiból eligazoló játékostól el is várhatunk. Legyünk őszinték, Ugrai teljesítménye, azaz az, hogy a Haladás legjobb játékosa volt, megerősíti azt, hogy a Ferencvárosban milyen jó munka folyik. A mai teljesítménye ugyanis a Thomas Doll munkáját dicséri.
Radó Andrást folyamatosan tapssal fogadták a bemelegítéskor, illetve akkor is, amikor cseréhez készülődött. Majd amikor beállít, akkor 50-50%-os volt a füttyök és a tapsok aránya. Eligazolt, ergo hátat fordított a csapatnak, de azt is fel kell tudni dolgozni, hogy
a Szombathelyi Haladás az nem a Ferencvárosi Torna Club. Az egyik egy megbízható Suzuki, a másik egy Ferrari.
Összegzés
Nagyon jó hangulatú mérkőzésen az első játékrész fölénye mellett megszereztük a vezetést, ami stabilitást adott. A kirobbanó játék bár elmaradt, a lelkes hazaiak nem tudtak igazi veszélyt jelenteni. A szurkolás is nagyszerű lehetett, ami szintén segítette a csapatokat. A második játékrészben már csak védekeztünk, és abból próbáltunk ellentámadásokat vezetni.
A mérkőzés legjobbja pedig megint az a Gera Zoltán lett megint, aki védekezésben és támadásban végig a 90 perc során vezéregyéniség volt. Minden akcióban benne volt, és az Ő szereplése adja meg folyamatosan azt a plusz, amiből a többiek a végén kialakítják a helyzeteket. És mind e mellett folyamatosan veszélyes a kapura is.
Összefoglaló
Így értékelték az edzők
Tabella
Az első fordulóba kikapott a Vidi, nagy küzdelemben végül nyert Békéscsabán a Loki, és szintén 3 ponttal végzett az MTK és a Diósgyőr. A ZL tippje alapján ezek a csapatok lesznek ott az első helyért folytatott küzdelemben.